Egyházi párbeszéd az EU Tanácsának román elnökségével

2019. február 05., címkék: európai egyházak konferenciája (cec), európai unió

Európai egyházak delegációja találkozott január 28-án Bukarestben Teodor-Viorel Meleșcanuval, Románia külügyminiszterével, hogy egyeztessenek az Európai Unió Tanácsa román elnökségének prioritásairól.

Egyházak tiltakoznak a menekült-Guantánamó ellen

2018. június 30., címkék: európai egyházak konferenciája (cec), európai unió, menekültkérdés

Az egyházak Európa szerte csalódottságuknak adtak hangot az európai uniós csúcstalálkozóját követően, amely javarészt a migráció kérdésével foglalkozott. Tortsen Moritz, az Európai Egyházak Migrációs Bizottságának (CCME) nemrég megválasztott főtitkára kritizálta az Európai Tanács június 28-i ülésének döntéseit: „a csúcstalálkozón ismét elszalasztották a lehetőséget arra, hogy megvitassák, miként lehet minden fél számára sikeres a menekültek érkezése és integrációja. Ehelyett illuzórikus tervekről egyeztettek, hogy kívül tartsák az embereket a kontinensen.”

Mi vagyunk az egymillió!

2018. március 17., címkék: mspi, európai unió, minority safe pack

Még 18 napig írható alá a Minority SafePack európai polgári kezdeményezés, melynek célja, hogy az Európai Bizottság konkrét jogi szabályozást fogadjon el a nemzeti és nyelvi kisebbségek védelme érdekében. A csatlakozásra buzdítva utánajártunk, miről szól, miért fontos és hogyan érint bennünket a Nemzeti Kisebbségvédelmi Kezdeményezés.

Protestáns egyházak egyeztettek a CEC nagygyűlése előtt

2018. március 08., címkék: európai protestáns egyházak közössége (geke/cpce), európai egyházak konferenciája (cec), európai unió

Az Európai Protestáns Egyházak Közössége (GEKE) meghívására Bécsben találkoztak az európai protestáns egyházak képviselői március első napjaiban. A bécsi találkozó célja az volt, hogy a kontinens református, evangélikus, uniált és metodista egyházai közösen készüljenek az Európai Egyházak Konferenciájának (CEC) május végi nagygyűlésére.

Álljunk ki a kisebbségben élő magyar közösségekért!

2018. február 14., címkék: minority safe pack, európai unió

Nekünk csak egy aláírás, a kisebbségek számára azonban reménysugár a Minority Safe Pack. A Magyarországi Református Egyház elnöksége arra buzdít: csatlakozzunk az európai kisebbségvédelmi kezdeményezéshez.

Egyházak az értékalapú és hatékony Unió mellett

2017. november 08., címkék: európai egyházak konferenciája (cec), európai unió

Az Európa jövőjéről folytatott nagyszabású ökumenikus eszmecsere részeként vallási vezetők találkoztak európai intézmények képviselőivel Brüsszelben november 7-én az Európai Egyházak Konferenciája (CEC) szervezésében.

Európa-nap: az összhang és az együttműködés erősítése

2017. május 12., címkék: európai unió, európai egyházak konferenciája (cec)

Május elején ünnepli az Európai Unió és az Európa Tanács az Európa-napot, ezzel hirdetve a békét és egységet a kontinensen. Ez a nap egyben az európai értékekről is szól; benne a szabadságról, az emberi jogokról és az egyenlőségről, amelyek ösztönözték a politikai reformokat szerte a világban.

Brit egyházak Európa jövőjéről tanácskoztak

2017. április 08., címkék: európai unió, brexit, európai egyházak konferenciája (cec), nagy-britannia

Az Európai Egyházak Konferenciájának (CEC) elnöke és főtitkára is jelen volt az edinburghi tanácskozáson, amelyre április 6-7-én mintegy tucat egyház és ökumenikus szervezet képviselői kaptak meghívást Angliából, Walesből, Skóciából és Írországból.

Európai egyházi vezetők és az EB elnöke egyeztettek Európa jövőjéről

2017. április 07., címkék: európai egyházak konferenciája (cec), európai unió püspöki bizottsága (COMECE), európai unió

Az Európai Unió Püspökkari Konferenciáinak Bizottsága (COMECE) és az Európai Egyházak Konferenciája (CEC) vezetői a kontinens jövőjéről egyeztettek az Európai Bizottság elnökével.

A német egyházak bizalma Európában töretlen

2017. április 03., címkék: német protestáns egyház (ekd), európai unió

Az EKD és a német Katolikus Püspökkari Konferencia ökumenikus nyilatkozatban kötelezte el magát az európai projekt mellett a Római Szerződések aláírásának 60. évfordulója alkalmából.

Az európai protestáns közösség EU párti

2017. április 03., címkék: európai unió, európai protestáns egyházak közössége (geke/cpce), communion of protestant churches in europe (cpce/geke)

Az Európai Protestáns Egyházak Közössége (GEKE) tagegyházai nevében, nyilatkozatban elkötelezte el magát az európai értékek és békés együttműködés mellett az elmúlt évek széthúzásával és krízisével szemben.

A CEC nyilatkozata a 60 éves Római Szerződésről

2017. április 03., címkék: conference of european churches (cec), európai egyházak konferenciája (cec), európai unió

Az Európai Egyházak Konferenciája (CEC) nyilatkozatban emlékezett meg a béke, szolidaritás és összefogás előmozdításának hatvan évéről és kötelezte el magát az európai integráció mellett.

Az együttműködés lelkületével

2016. június 25., címkék: skót egyház, európai unió, nagy-britannia

A hagyományosan eltökélt európapárti Skót Egyház (CoS) vezetőit sokkolta a brit referendum eredménye. A moderátor személyes levélben fordult a testvéregyházak vezetőihez, és szolidaritásra buzdított, hitet téve a közösség mellett.

A CEC az egység melletti elköteleződésre hív kritikus időkben

2016. június 24., címkék: nagy-britannia, európai egyházak konferenciája (cec), cec, európai unió, CEC

Az Európai Egyházak Konferenciájának elnöke, Christopher Hill anglikán püspök reagált az Európai Unióból való kilépésről szóló június 23-i brit népszavazás eredményére.

Uniós pályázatokat segítő kiadvány jelent meg

2016. május 26., címkék: kre, pályázat, Pályázat, európai unió

A Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) és a Hétfa Kutatóintézet gondozásában megjelent az „Európai uniós források rendszere 2014-2020 - gyakorlati útmutató pályázóknak és pályáztatóknak”című kiadvány, amely ismerteti a támogatás mechanizmusát.

Ünnepeljük együtt a közös európai értékeket!

2016. május 07., címkék: CEC, európa tanács, európai unió, cec, európai egyházak konferenciája (cec)

Az Európai Egyházak Konferenciája (CEC) felhívással fordult tagegyházaihoz arra buzdítva őket, hogy az Európai Unió és az Európa Tanács által meghirdetett Európa-nap alkalmával, május 5. és 9. között emlékezzenek meg az integrációt, emberi jogokat és demokráciát magukba foglaló közös értékeikről.

Hét bő uniós esztendő?

2013. december 02., címkék: állam-egyház kapcsolatok, fejlesztési stratégia, európai unió

„Építkezés és lelki épülés" címmel szervezett konferenciát november 29-én a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE), melyen egyházi szervezetek képviselői tájékozódhattak a 2014-2020-as európai uniós támogatási időszak változásairól, a tervezett operatív programokról és a református fejlesztési stratégiáról.

Több uniós forrás egyházi célokra

2013. november 29., címkék: állam-egyház kapcsolat, európai unió, károli egyetem (kre)

A következő hét éves európai uniós költségvetési ciklusban 300 milliárd forint juthat egyházi célokra Magyarországon. A kormánydöntést Csepreghy Nándor helyettes államtitkár a Károli Gáspár Református Egyetem (KRE) fejlesztésügyi konferenciáján jelentette be.

Európai vallási vezetőkkel találkoztak az uniós intézmények vezetői

2013. május 31., címkék: európai unió

„Vallási vezetők szerint Európának nem szabad elveszítenie kulturális és spirituális gyökereit." Muszlim, keresztény és hindu vallási közösségek vezetőjével találkozott csütörtökön az Európai Bizottság brüsszeli épületében José Manuel Barroso, a bizottság elnöke, Herman Van Rompuy, az Európai Tanács elnöke és Surján László, az Európai Parlament magyar alelnöke.

Kontinensünk jövője az Európai Egyházak Konferenciája tükrében

2012. május 17., címkék: európai egyházak konferenciája (cec), szerb ortodox egyház, európai unió

Az Európai Egyházak Konferenciája (CEC) Egyház és Társadalom Bizottságának (CSC) éves plenáris ülését május 9 és 13 között, a szerbiai Újvidéken rendezték. A találkozó során a résztvevők híreket kaphattak Szerbia EU-s csatlakozási folyamatának legfrissebb fejleményeiről, és tájékozódhattak arról is, milyen szerepük van ebben a folyamatban az egyházaknak. Vincent Degert, a Szerb Köztársasághoz küldött EU delegáció vezetője hangsúlyozta, hogy Szerbia jelentős utat tett meg az EU tagság felé.

Figyelem!

A Reformatus.hu megújult

Ön a Magyarországi Református Egyház korábbi weboldalán jár, amelyet 2020. április eleje óta nem frissítünk. Az itt található információk már elavultak lehetnek. Kattintson és látogasson el megújul honlapunka.